Aranyszabály
/Romantikus, humoros krimi Charmine Diamond tollából/
Emma Austin úgy hitte, huszonöt éves korára neki már nem
lehet újat mondani – mindent látott és tapasztalt, amit e szürke, semmitmondó
világ nyújthat. Idejekorán kiábrándult szülei arcpirító sznobizmusából, ezért
elhagyta a szülői házat és Seattle kevésbé elegáns negyedébe költözött, önálló
megélhetés után nézett. Barátnője, Claire támogatja ebben, hasonszőrű lévén.
Azonban mikor nővére, Diva eljegyzi magát William F.
Kinneyvel, a Kinney Építőipari Vállalat elnök-vezérigazgatójának öccsével, Emma
szépen felépített, bebástyázott világa felborulni látszik. Újra abban a zajos,
színes, színlelt forgatagban találja magát, amely elől évekkel ezelőtt
elmenekült, ráadásul az eljegyzési vacsorán feltűnik őcsodálatossága, a
vezérigazgató is, aki sokkal fiatalabb, mint Emma hitte, és sokkal pimaszabb,
mint képzelte volna. Játékos évődésük pengeélen táncol a szerelem és a gyűlölet
között, s még ők maguk sem tudják, mi lesz a kimenetele.
Ám talán sosem derülhet majd ki, mert Emma egy éjjel
lerobbant kocsiját hátrahagyva gyalog indul el otthona felé, s az egyik
sikátorból felszed egy toprongyos, vérző, fiatal nőt, aki ráadásul hideglelős
lesz a kórház és a rendőrség említésétől. Hazaviszi, ápolja a nyomorultat,
Claire segítségével többé-kevésbé sikerül életet lehelniük a megkínzott lányba,
aki végül elmesél nekik egy olyan történetet, amely végül megkérdőjelez
mindent, amit a világról gondoltak.
Vajon képesek lesznek együtt, közös erővel megmenteni az
ismeretlent a rá váró szörnyű sorstól? Vajon hányan senyvedhetnek még hasonló
csapásoktól mérten Seattle előkelő negyedében? Ki az ellenség?
És ki hal majd bele?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése